Gil Scott-Heron költő, zenész, akit a hip-hop előfutárának is tartanak (főleg az 1974-ben megjelent "The Revolution Will Not Be Televised" szerzeményét szokták példaként felemlegetni) nyolcadik nagylemeze a Bridges. Szerzőtársa most is mint a legtöbb 70-es években megjelent lemezén Brian Jackson volt.
A Bridges elsősorban egy soul lemez, de felfedezhetünk funky ("Racetrack  In France"), blues ("Delta Man (Where I'm Coming From)") és jazz elemeket. 33 év és több ezer kilométer távolságból filmzenés hangulata van. Gondolom ez köszönhető a Blacksploitation filmeknek és annak, hogy a filmrendezők (pl. Quentin Tarantino) előszeretettel nyúlnak a kor zenéihez. A "Hello Sunday! Hello Road!" akár egy habkönnyű road movie kezdő dala is lehetne, a "Song Of The Wind" akár egy bárban is szólhatna, miközben megpihennek a rossz fiúk a piros plüss fotelben egy pohár whiskey mellett.
Annak ellenére, hogy Scott-Heron társadalomkritikus szövegeiről ismert, ez egy optimista hangulatú lemez. Még akkor is, ha a kedvencem a "We Almost Lost Detroit" nem az.