Tudom, ideje volt már magyar zenével is foglalkoznom. Nem is azért kerültem eddig, mert nem akartam, sőt nagyon szépen kitaláltam, elterveztem, hogy mivel kezdem. De valamiért mindig csak eltolódott a dolog. Mivel, inkább vagyok lusta, mint rugalmas, idáig kellett várni, hogy egyszerűen elővegyek egy magyar lemezt és bemutassam.

A 70-es évek elég furcsák a magyar könnyűzene történetében, mert olyan mintha nem történt volna semmi. Ez persze nem igaz, de mégis, mintha egy nagy lyuk lenne a 60-as évek és a 80-as évek között. Az előző évtized beat korszakáról mindenki hallott, ha más nem az Illés, Metró, Omega hármasból valamelyikről vagy a Táncdalfesztiválokról biztos. Megjegyezem, hogy érdemes körülnézni a korabeli zenekarok között, mert nagyon jó dolgokat lehet találni. Aztán, mintha ez a lendület 71-72 környékén elfogyott volna. Ma már úgy tűnik, főleg nekünk, akik nem éltünk akkor, hogy az LGT-n kívül zenekar nem tudott befutni, tartotta magát az Omega, volt még a Fonográf és Koncz Zsuzsa és rémlik a Bergendy és a Skorpió.

Nekem a Skorpió nem sokat mondott. Emlékeztem az 1985-ös slágerükre, az Azt beszéli már az egész városra, talán a nagylemezt is hallottam és ismertem, ahogy ebben az országban mindenki, az Így szólt hozzám a dédapámat. Meg persze tudtam, hogy az énekes, basszusgitáros, lényegében zenekarvezető az Frenreisz Károly. Aztán megnéztem a Privát Rocktörténet velük foglalkozó részét. Érdemes volt. Egy szimpatikus zenekart ismertem meg, aminek örültem, mert a magukat nagy generációnak hívó korosztály zenészeivel, művészeivel szemben elég erős előíteletem van és nem is nagyon érdekelnek. Ha valaki meg akarja ismerni a Skorpió történetét, itt teheti meg.
A Kelj Fel! a harmadik nagylemezük volt. Ezen debütált Németh Gábor új dobos miután Fekete Gábor diszidált. A többi tag: Papp Gyula billentyű, Szűcs Antal Gábor gitár, ének és Frenreisz Károly.

Rockzene ez, nincs is vita, de nekem mintha kicsi sok lenne a ballada, kicsit szentimentális lenne a hangvétel. Ami, persze nem baj, de hiányzik a hangzásból az a nyersesség, ami korábban megvolt. A számok is kevésbé ötletesek. Belevágtam a dologba rendesen, ennyire azért nem rossz a helyzet. Abszolút hallgatható lemez, de önmagukhoz képest egy kicsit szürkébb az öszkép. Mintha kicsit eltűnt volna a lendület.
Több stílust, hangulatot is felvillantanak Frenreiszék. Klasszikus kemény rock (Döntsd el végre már), dülöngélős hippi hangulat (Kelj Fel jóember), stadionban gyertyagyújtógatós ballada (Nagyra nőj gyermekem), Black Sabbath-os bólogatás (Vége van a napnak), filmzenés életkép (Piactér), kongás, santanás, kora esti koncert érzés (Ne törjön le téged), ritmusváltásos, kolompolós rádiózene (Szép vasárnap hajnalán), ez is santanás (Késő) és végül egy szép, lassú szám (Egy dal mindenkinek). Viszont, ami néha engem zavart azok a vokálok. Régi ifjúsági filmek, a TTT (Tizen Túliak Társasága), mosolygó, a Balatonra  akusztikus gitárral stoppoló fiatalok képe ugrik be.