Vannak akiknek összejön és befutnak, ismertek lesznek, vannak akiknek nem jön össze és feladják és vannak akiket szintén kevesen ismernek, de leszarják és csinálják lelkesen. Az utóbbi két kategóriában sok kultikus zenekart találunk, akikre általában híres zenészek szoktak hivatkozni. Ha szerencséjük van az utókor emiatt felfedezi őket. A Half Japanese is egy ilyen zenekar az utolsó kategóriából. 1975-ben kezdték, 2001-ben jelent meg utolsó lemezük és 2008-ben még koncerteztek. Rajongóik közé tartozott Kurt Cobain, aki meghívta őket 1993-ban az "In Utero" lemez keleti-parti bemutató turnéjának nyitókoncertjére és állítólag az ő pólójukat viselte, mikor megölte magát. Továbbá olyan zenészekkel játszottak együtt, mint John Zorn, Moe Tucker, Fred Frith, Don Fleming (csodálatos videó itt). 1993-ban dokumentumfilm készült a zenekarról, sokatmondó "Half Japanese: The Band That Would Be King" címmel, igaz hogy ez az egyik, 1989-ben megjelent lemezük címe. Sajnos csak ezt a rövid részletet találtam, amiben így is találni szép jeleneteket:
A zenekart Jad és David Fair alapította 1974-75 körül. Igazi "csináld magad" és "lázadó" hozzáállás jellemezte őket mindig is. Lázadó azért, mert a kezdetektől kezdve elutasították a hagyományos zenei formákat. A zenélésben nincsenek szabályok, a hangszer a tied és úgy fejezed ki magad a segítségével, úgy használod, ahogy akarod. Minél több akkordot tudsz és ragaszkodsz hozzájuk, annál jobban beszűkül a mozgástered, megkötöd a kezed. De helyettem ezt ők sokkal jobban el tudják mondani. Az előző videóban is elmagyarázzák, hogy milyen egyszerű dolog gitározni, David Fair szavait pedig itt lehet elolvasni: "How to play Guitar", amihez készült egy animáció is. Ritkán találkozni ilyen szimpatikus gondolatokkal (pl. hogy az elektromos gitár azért jobb, mint az akusztikus, mert össze lehet pingálni):
1977-ben adták ki első kislemezüket, "Calling All Girls" címmel, saját 50 Skidillion (50,000,000,000,000,000,000,000 ) Watts nevű "kiadójuknál". A fenti ars poeticából le lehet vonni a következtetéseket a zenét illetően. Dobpüfölés, csapkodás, gitárcsörömpölés, üvöltözés. 10 perc, 10 szám. Az egyszerűség erény.
Az ilyen lemezek példázzák, hogy a punk nem egy stílus, hanem hozzáállás. Ehhez képest a kor bármelyik punk zenekara, csak egy sima rock zenekar. Itt már a két akkordról szó sincs, sőt a gitár behangolásáról sem. Zenéljünk, mert zenélni akarunk. Gyönyörű.
Természetesen a zenekar folyamatosan fejlődött. Ahogy új zenészek csatlakoztak, távoztak (többek között David is a 80-as évekbe, családi okok miatt, de gyakori vendég volt a fellépéseken), úgy váltak egyre zeneibbé, emészthetőbbé, de a kezdeti lelkesedés végig megmaradt. Érdemes utána nézni a Half Japanese munkásságának, csak ajánlani tudom. Egy jó oldal az ismerkedéshez: http://www.halfjapanese.co.uk/.
A1. Dream Date
A2. Calling All Girls
A3. School Of Love
A4. Battle Of The Bands
B1. Bogue Millionares / Cool Millionares
B2. Ann Arbor, Mi
B3. Shy Around Girls
B4. Her Parents Came Home
B5. The Worst I'd Ever Do
Utolsó kommentek